2018 októberben láttam a Sóvirág című előadást.
Felejthetetlenül felkavaró mégis ünnepi volt. Az ÉLET ünnepe volt, a túlélés csodája.
Az élet öröme, az élet fájdalma jelent meg a mozdulatokban, a szavakban, a színekben, az egyszerű gesztusokban.
Az életkorhoz kötött párhuzamos élmények, az egyik lányt marhavagonba lökik,ahol 80 másik emberrel nyomorog és fél, a másik nem akar a szalagavatón menyasszonyi ruhában táncolni, mert azt csak egyszer szeretné felvenni az életben.. … és így tovább, még,és egyre mélyülő, ám egyszerűen elbeszélt történetek, sallangok nélküli élménymegosztás, amit a nézők csendes zokogása, és sóhajok kísértek.
Ismét realizáltam, hogy milyen nagyon számít, hogy mikor, hová és milyen családba születünk.
S mennyire emberi, hogy Fahidi Éva 50 éven át nem tudta megbocsájtani édesanyjának, hogy nem őt és nem az életet választotta, hanem 11 éves kislányával ment a gázkamrába.
Mennyire nagyon biztató mégis, hogy mindig van tovább, hogy a megbocsátás, az elengedés, a feldolgozás hosszú-hosszú évekig, évtizedekig eltarthat, de nagyon valódi és igaz.
Hiszen hogyan is lehetne másként feldolgozni, megérteni és érzelmeinkben elfogadni egy olyan embertlen borzalmat, amit a holocaust jelentett.
S mikor, mikor jutunk el oda, hogy ezzel össztársadalmilag szembenézzünk és megbocsássunk.
Fahidi Éva visszaemlékezései, amely a színadarab alapjául szolgált, a Dolgok lelke című könyvében olvashatók. https://www.fahidieva.hu
2019. január 27-én mutatta be A létezés eufóriája című filmet a Tünet Együttes, amely nagy sikerű darabjuk, a Sóvirág próbafolyamatai alapján készült. https://szinhaz.org/csak-szinhaz/csak-szinhaz-budapest/2019/01/29/letezes-euforiaja-elkeszult-szabo-reka-filmje-sovirag-probairol/
