Egy felkavaró fényképész, Joel Peter Witkin (18+)

joel_peter_witkin-self_portrait

Mitől lesz  az ember  önkifejezését művészi módon elképzelő alkotó?

Esetében él egy legenda, amiről olvasni lehet  – portfóliója a Mai Manó Ház weboldalon  –  de ez kevésnek tűnik.  Lehetséges, hogy  ahogyan szemléli a világot,  amit meglát, azt  sem szavakkal, sem zenével kizárólag képi eszközökkel lehet megjeleníteni?

De miért akarja ezt mindenkihez eljuttatni? Főleg ha ezekről a képekről az látszik, hogy nem az élet, az egész-ség, a növekedés oldalán állnak.  Miért kerülnek a halott testrészek az élő emberrel egy kompozícióba? Hogyan kerül a szép a torz mellé?

Kategorizálni kezdek:  Beteg. Zseni.Őrült. Alkotó.

Aztán rájövök, hogy felesleges kategóriákba gyömöszölni, inkább eldöntöm, hogy befogadó leszek, vagy kivülmaradok. Hagyom hogy hasson rám. Nem úgy, hat, hogy többé nem akarom látni, inkább újból és újból visszatérek a képekhez és még megnézek egy-egy apróbb részletet, kicsit zavarban és közben figyelek körbe (pedig egyedül vagyok) .

Belőled mit vált ki ? Undort? Izgatottságot? Szégyent, esetleg felháborodást? Talán érdemes utánamenned, hogy miért?

“Életműve felfogható egyetlen hatalmas haláltáncként. Kábító részletességű panorámakép arról, amit nem szeretnénk tudni, nem szeretnénk látni, nem szeretnénk elfogadni.”  -írja róla Cséka György.

Az a fantáziám mintha valami zavar lenne benne, ahol az életre szavazó én-rész folyton alulmaradna a pusztulásra voksolóval szemben. Mintha ez nem is haláltánc, hanem ambivalencia lenne. Mintha a háta mögött állva vitázna a szép/élvezetes és a  torz/ gyomorforgató s mintha nem billene át egyik felé sem a mérleg végül.

Kell-e hogy átbillenjen? Ki ki ítélje meg maga, az alábbiak figyelembevételével.

FIGYELEM! A fotók némelyike felkavaró, sokkoló lehet. Erőszakot, meztelenséget, halottakat ábrázolnak. Csak akkor kattints, ha ez nem zavar!

fényképtár

Facebook Comments Box
Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*